Blog

Hársból bort, mert villámgyors

2019.06.01 18:55
Priksz Gábor

Szezon van! Ha növényeket keresgéljük szinte mindig, de júniusban különösen. Lehet válogatni a témák között, de a hárs virágzása mellett nem lehet elmenni. Főképpen, mert olyan illata van, ami még a poros városokban is átüt a szmogon.

Egyébként nem könnyű észrevenni, mert a virága nem feltűnő és az erdőkben, fasorokban beleolvad a környezetébe, kivéve talán egy-egy réten, parkban ahol önmagában állva különlegesen szép formájúra tud növekedni. Hársfákat mindenki ismeri, de az talán kevésbé köztudott, hogy a Kárpát-medencében három faja honos, az ezüsthárs, a kislevelű és a nagylevelű hárs. Az ezüsthárssal sokat találkozhatunk, mert a városok egyik kedvelt díszfája. Állítólag ez az első fa, amit nem hasznáért, hanem díszfaként és illatos virágaiért ültettek. Viszont az ezüsthárs virága alkalmatlan teának, a legjobb a kislevelű hársé.

A hársfák júniusban kezdik virágzásukat, először a nagylevelű, majd a kislevelű hárs borul virágba, a szedést pedig érdemes a teljes virágzás előtti időszakra időzíteni. A túlnyílt virágok száradás közben könnyen széthullhatnak. A leszedett virágokat kiterítve, árnyékos helyen kell megszárítani, majd vászon- vagy papír zacskóban tárolni a felhasználásig.

Hogy mire jó? Ez most a júniusi kánikulában kevéssé tűnik relevánsnak, de a teája egy egyik legjobb izzasztó. Jobb, mint az aszpirin. Tea készítéséhez 2 teáskanálnyi szárított hársfavirágot forrázzunk le 2 deciliter forró vízzel. Hagyjuk körülbelül 10 percig hűlni, majd szűrjük le. Izzasztás céljából forrón igyuk, ágyban fekve, betakarózva. Görcsoldásra, emésztésjavításra étkezés után igyunk egy csészével.

Tudományosabban megfogalmazva, a benne lévő flavonoidok antibakteriális hatásúak, a virág kiválóan alkalmas a meghűléses betegségek kezelésére: köhögéscsillapítóként, izzasztóként, görcsoldóként, köptetőként, nyákoldóként funkcionál, és enyhíti a hörghurutos panaszokat. A népi gyógyászatban vértisztító és idegerősítő hatása miatt alkalmazták, de a vizelethajó és a gyomorerősítő teáknak is egyik fontos összetevője volt.

Van tehát a tea, de persze találkozhatunk hárs mézzel is. A hársfa ugyanis kiváló méhlegelőnek számít. A hársfaméz sötétebb az akácnál. Többek közt farneol van benne, ami az illatát is befolyásolja. Idegnyugtató és antiszeptikus. Idegesség, nyugtalanság, álmatlanság leküzdésére javasolt. Jó bronchitis és köhögés ellen. Lázas betegnek hársfateát hársfamézzel adnak. A hársvirág nektárja kolint is tartalmaz, ami zsírlerakódást, érelmeszesedést gátló hatása miatt hasznos.

A méz és a tea mellett felhasználják még gyógyhatású fürdővizekhez, vagy bőrápoló szerként. Ha véletlenül fáját kivágják, akkor faszenének pora is értékes sebgyógyító, és púderként használva bizonyos bőrbetegségek tüneteit is enyhíti. Persze nem csak véletlenül szokták ezeket a fákat kivágni: azt tudni kell róluk, hogy fájuk nagyon kemény. Ezért drága bútorok, fafaragások alapanyagai.

Tehát egy igazi multifunkcionális növényről beszélünk és még csak most értünk egy igazi különlegességhez, a Hársborhoz.

Hársbor

A hársfa virágjából házilag bort is készíthetünk, amelynek megvan az a jó tulajdonsága, hogy a kierjedés után már 1 héttel fogyasztható. Készítéséhez megfelel mind a friss, mind a szárított virágzat.

Módszerünk a következő: 0. 5 kg cukrot oldunk 4 l vízben, fölforraljuk, hozzáadunk 1 szeletekre vágott citromot héjával együtt, de magvak nélkül (a valódi citrom helyett 50 g citromsavat is használhatunk). A kapott oldatban felfőzzük 2 tele maréknyi friss hársfavirágot vagy 3 maréknyi szárított hársfavirágot. A kihűlt keveréket átszűrjük az erjesztő edénybe, beoltjuk fajélesztővel, majd 1 heti állás után a keveréket leszűrjük. Ha a bor még erjedne, a teljes kierjedésig hagyjuk az erjesztő edényben, és csak ezután töltsük üvegekbe.

paypal A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.